mókus

 

Testhossz: 20-30 cm, farokhossz: 14-25 cm, testtömeg: 200-500 g

 

Hazánkban az északkeleti országrészben és a Dunántúlon gyakori. Sík és hegyvidéken, természetes és emberi környezetben egyaránt előfordul. A Duna-Tisza-közén és a Tiszántúlon nagyobb fátlan területeken hiányzik.

 

Elsősorban a több fafaj alkotta elegyes állományú erdőket kedveli, melyek a termésérés elhúzódása miatt, kiegyenlítettebb táplálékeloszlást biztosítanak. Fenyvesekben, lombhullató és elegyes erdőkben éppúgy megtalálható, mint parkokban és kertekben. Észak- és Nyugat-Európában inkább a tűlevelű, míg hazánkban az őshonos fafajok által alkotott erdőket előnyben részesíti a nem őshonos lombhullató, vagy tűlevelű fafajok által dominált erdőkkel szemben. A tisztán akác erdőket elkerüli.

 

Nappali aktivitású, fán lakó és fészkelő faj. Valódi téli álmot nem alszik. A lombkoronában, mintegy hat méterre a föld felett, egészen a törzs és az ág csatlakozásánál, esetenként faodúban építi gallyakból, körülbelül 30 cm átmérőjű fészkét, melyet aztán belülről mohával, falevelekkel és apró kéregdarabokkal bélel. A fészek belső átmérője így körülbelül 12-16 cm. Egy állatnak több fészke is lehet, melyeket különböző célokra használ (szülőfészek, lakófészek, stb.). Az ágakon könnyen és jól mozog. Ha teheti, nem jön le a földre, mert ott lassabb mozgása miatt kiszolgáltatottabb a ragadozóknak. Ennek ellenére gyakran keresgél, párzási időszakban kergetőzik is az avaron. Az egyedek az egyes állományokon belül rangsort alakítanak ki. Átlagosan 7,4 ha a mozgáskörzetük. A territórium nagysága függ a kortól, a nemtől, a fellelhető táplálék mennyiségétől és minőségétől, a rangsorban betöltött szereptől, valamint az évszaktól is. A nőstények és a fiatal példányok által használt területek gyakrabban, míg a kifejlett hímeké ritkábban vannak átfedésben egymással.

 

Hazai állománya ismereteink szerint nem veszélyeztetett. A nyolcvanas évektől a korábban hegyvidéki faj kiterjesztette elterjedését az alföldi erdőkbe is. A tájidegen fafajok telepítése a mókus számára kedvezőtlen, bár a fekete diót, a japán akácot és több fenyőfajt kifejezetten kedvel. A faj egyedszámának jelenlegi szinten való fennmaradása és esetleges terjeszkedése szempontjából lényeges volna bizonyos erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása, úgy, mint a szálaló vágás, az elegyes és őshonos fafajokból álló telepítés, valamint az erdőfoltokat összekötő, a faj egyedei számára ökológiai folyosóként funkcionáló fás-cserjés sávok telepítése, meghagyása. Könnyen felismerhető, közkedvelt, hosszú távon jól monitorozható faj.

 

A faj egyedének észlelése esetén a megfigyelés pár perc alatt bejelenthető a Vadonleső programunkban, melynek segítségével bárki hozzájárulhat a faj előfordulási adatainak gyűjtéséhez, előmozdítva ezzel a hosszú távú megőrzését. A program az alábbi logóra kattintva érhető el: